Húsvét 2. vasárnapja:

              (ApCsel 5,12-16 – Jel 1,9-19 – Jn 20,19-31.)

Hitetlenség vagy bizonyságkeresés?

     Ha tamás apostol neve előkerül, mindenki hozzáfűzi: igen, ő a hitetlen Tamás.

     Nagy igazságtalanság ez, és egy kicsit bennünket is jellemez, hogy milyen könnyen ítéletet mondunk egy cselekedet után, és milyen könnyen átvesszük azt, amit mások mondanak, mennyire sok előítéletünk van.

     Mindenkit csak a teljes élete ismeretében lehet jellemezni.

     Tamás volt az, aki Jézus szenvedése előtt kijelenti az aggódó apostolok előtt: „Menjünk Jézussal Jeruzsálembe, és haljunk meg vele együtt!” Ez az ember most sem változott meg, de az ember nem áldozza fel az életét akármiért. Ő szeretné tudni, hogy mit miért csinál. Ez vonatkozik hitére is: ismerve társait, nem elégedett meg azok közlésével. Hasonlít ez a szamariabeliekhez, akik az asszony híradása után kimentek a kúthoz, hogy találkozzanak a Messiással, s kijelentik: „Most már nem a te szavadra hiszünk, hanem mi magunk is meggyőződtünk róla, hogy igaz amit mondtál”. Vagy Szent Pál is azt mondja: „Tudom kinek hittem”.

     Tamás inkább a tudatos ember példaképe. Ha csak érzelmekre alapozzuk hitünket, könnyen hiszékennyé válunk. Igyekezzünk megismerni Jézust, hogy mi is mondhassuk: „Most már nem a pap vagy az egyház szavára hiszek, hanem találkoztam Jézussal szívem mélyén Vele. Csak az ilyen, megalapozott hit teszi lehetővé, hogy ne csak meghalni, hanem élni is tudjak Jézusért! 

Húsvétvasárnap

              (ApCsel 10,34-43 – Kol 3,1-4  – Jn 20,1-9.)

! 

Alleluja!

„Föltámadt Krisztus halottaiból,

legyőzte halállal a halált.

 és a sírban lévőknek életet ajándékozott!”

Így foglalja össze a keleti egyház  a húsvéti eseményt.

Föltámadt – mi már csak az eredményt szeretjük látni: a Föltámadottat, a Győztest, a Megdicsőültet. Irigységgel vegyes tisztelettel tekintünk a sikeres emberekre, s közben megfeledkezünk arról, hogy föltámadni csak a halál után lehet.

Halállal győzte le a halált – és nem is akármilyennel!  Vajon egy végelgyengülésben meghalt Jézus milyen jel lett volna? A szenvedés és megaláztatás mélységeit járta be, hogy mindent megdicsőítsen.Mi inkább nehézségek nélküli életet szeretnénk, s megfeledkezünk arról, hogy nagypéntek nélkül nincs föltámadás!

Életet ajándékozott – „Jól él, könnyen él vígan él..” – mi ezt nevezzük életnek, melynek varázsát egy csőd vagy betegség tönkre teheti.Ő a sírban levőknek, a leírtaknak is tud életet adni, olyat amit nem kell többé féltenünk.

Húsvét titka , hogy együtt láthatjuk a halált és az életet. A nagypéntek kínjaiban is erőt ad a föltámadás ragyogása – s a legnagyobb dicsőségben sem feledkezhetünk meg az áldozatvállalás fontosságáról. Ezt jelzi, hogy a megdicsőült Krisztus viseli a testén szenvedése sebeit.

Alleluja! – Örüljünk tehát, mert társat kaptunk szenvedésben, halálban, megdicsőülésben, és olyan igazi életet ismerhettünk meg, melyet még a nehézségek között is boldogan élhetünk!

Virágvasárnap:

              (Iz 50,4-7 - Fil 2,6-11 - Lk 22,14-23,56.)

Hozsanna  --  Feszítsd meg!

     Mennyire ellentétes szavak! – Pedig Ugyanannak, ugyanott és még az is meglehet, hogy ugyanazok szájából hangzott el egy héten belül!

     A tömeg ujjong: végre eljött a Messiás, a Szabadító! Elzavarja a megszállókat, meggyógyítja a betegeket, enni ad, még dolgozni sem kell érte, a vizet is borrá változtatja! Ez kell nekünk! Hozsanna!

    A tömeg átkozódik: nem ezt vártuk!

     Hogy változtassunk életmódunkon? Hogy vegyük fel minden nap a keresztünket? Hogy úgy legyünk elsők, hogy utolsókká kell válnunk? Ezt már nem! Feszítsd meg!

     Ilyen a tömeg – mennyire nem változott semmi!

     A tömeg azt akarja, hogy a világ alakuljon úgy, ahogy ők szeretnék – Isten azt akarja, hogy mi változzunk meg, és így alakítsuk át a világot.

     Ne legyünk tömeg-emberek!

Nagyböjt 5. vasárnap:

              (Iz 43,16-21 – Fil 3,8-14 – Jn 8,1-11.)

„Az vesse rá az első követ, aki bűn nélkül van!”

     A mai evangéliumi történet akár korunkban is játszódhatna.

     Ez már a kérdés feltevésében is jelentkezik. A házasságtörésen ért asszony megítélését a kérdezők Jézusra hárítják, de az ő ítéletük már készen áll: akárhogy is dönt Jézus, mindenképpen vádolni akarják. Vagy Mózessel, vagy a császárral kerül szembe. Ők nem a válaszra kíváncsiak, csak Jézusnak akarnak ártani!

     Kész az ítéletük az asszonnyal szemben is, hiszen egy törvénytisztelő ember számára nem lehet kétséges, hogy a bűnös nőt el kell ítélni.

     Mi is milyen könnyen ítélkezünk:

     A számunkra ellenszenves ember bármit mond, nekünk sohasem lesz elfogadható. Ugyanígy ha valakit bűnösnek nyilvánítunk, még csak nem is keresünk mentő körülményt számára.

     Lehet, hogy mi fölemelnénk a követ, mert bűntelennek tartjuk magunkat?

      Ne feledjük, hogy Szt. János azt mondja, hogy „aki azt állítja magáról, hogy bűn nélkül van, az hazudik” (Vagy csak rosszul ismeri önmagát?) 

Nagyböjt 4. vasárnap:

              (Józs 5,9-12 – 2Kor 5,17-21 – Lk 15,1-32 .)

A kiengesztelődés szolgálata

     A mai szentleckében Pál apostol nemcsak arról ír, hogy Isten nem tartja számon bűneinket, hanem azt is kijelenti, hogy ránk bízta a kiengesztelődés szolgálatát.

     Isten tehát nem haragszik ránk! – Ezt csak akkor tudjuk igazán átérezni, ha tudatában vagyunk annak, hogy lenne oka haragudni ránk. Amíg magunkat igaznak tartjuk, addig ez csak jámbor szöveg, hiszen az apró emberi gyarlóságokat könnyű megbocsátani.

     Ha Isten – bár oka lenne – megbocsátott nekünk, akkor nekünk is hasonlóképpen kell cselekednünk. Nemcsak az apró hibákat kell elnéznünk, hanem az ellenünk súlyosan vétőknek is meg kell bocsátanunk!

     Amikor mindezt lélekben átéljük, és kiírtunk a szívünkből minden haragot, gyűlölséget, neheztelést, akkor mások számára is hirdetnünk kell a kiengesztelődést!

     Így valósulhat meg – már itt a földön – Isten Országa. 

Nagyböjt 2. vasárnap:

              (Ter 15,5-18 – Fil 3,17-4,1 – Lk 9,28-36.)

Példamutatás

     Milyen nagy dolog, amit Szt. Pál a mai szentleckében ír: „Úgy cselekedjetek, amit példámon láttok!”

     A kereszténység Mesterétől kapott alapvető feladata, hogy mindenkivel megismertesse Isten üzenetét. Ezért a Tanítóhivatal gyakran állást foglal különféle erkölcsi kérdésekben,

     Mi, „Krisztus-hívők”, elfogadjuk ezeket az értékeket. Ezek alapján mondunk véleményt, (gyakran ítéletet) a világ dolgairól és embertársaink tetteiről. Úgy érezzük, ehhez jogunk van, mert mi vagyunk az igazság birtokában.

     Ha azonban „Krisztus-hívőkből” nem válunk „Krisztus követőkké”, hiteltelenné válik a szavunk! Ha nem éljük azt, amit hirdetünk, ki fog komolyan venni bennünket?

     Krisztus követésünk azonban nem lehet savanyú és kényszeredett.

     Amíg nem tudunk derűs lélekkel örömet sugározni, addig ne várjuk, hogy embertársaink kövessenek bennünket!

Nagyböjt 1. vasárnap:

              (MTörv 26,4-10 – Róm 10,8-13 – Lk 4,1-13.)

Kísértések

     Az evangélium talán „legmerészebb” története Jézus megkísértése. A fő kérdés, hogy mi a történet lényege? A zsidók – még Keresztelő János is! – egy ítélő, büntető Megváltót vártak. Jézus azonban a másokért szenvedő, vigasztaló és szabadító küldetést választotta. Ezek nem szerepeltek a köztudatban. Vajon nem volna jobb a hatalomhoz társulni, s látványos tettekkel élve nem lehetne hatásosabban megtérésre hangolni követőit?

     Az egyháznak is mindig veszélyes kísértése volt a hatalom, a hírnév és az anyagi javak bősége. Mindig úgy nézett ki, hogy aki a hatalom igézetét tudja kínálni  az embereknek az rövid távon biztosan sok követőre talál. De sok vezető döbbent rá arra, hogy akik egyéni hatalomvágyból, vagy hírnévre törekedve, esetleg a könnyű pénz reményében követték őt, azok hamar elpártolnak alkalmi vezetőjüktől. Jézus mondása ma is igaz: nem szolgálhatunk egyszerre Istennek és a Mammonnak, vagyis a pénznek.

     A nagyböjt elején érdemes szembesülni lelkünk belső indulataival. Miféle vágyak mozgatják tetteinket: a pénz, a hatalom, a hírnév megszerzésének vágya?

     Ez a három – Jézus megkísértésének tanúsága szerint biztos nem Isten szándéka szerinti – ő ezeket határozottan megtagadta.

     Pénzzel, hatalommal, hírnévvel senkit sem lehet megváltani! 

Évközi 5. vasárnap:

              (Iz 6,1-8 - 1Kor 15,-11. – Lk 5,1-11.)

Isten kiválasztottjai

     Isten üzenete embereken keresztül jut el hozzánk. Ő maga választja ki küldöttjeit. Ma mindhárom szentírási rész erről szól.

     A három kiválasztott, Izajás, Pál és Péter nagyon hasonlítanak egymásra. Egyikük sem maga ajánlkozik, sőt tiltakoznak. Méltatlannak tartják magukat erre a feladatra.

     Elgondolkodtató, hogy amikor ma egy rendkívüli feladatra szigorú vizsgák után a legalkalmasabbakat választják ki, Isten miért tesz másként? Talán az lehet az oka, hogy Isten bölcsessége sokszor oktalanság az emberek előtt. Nem ésszerű, hogy miért fontosabb embertársaink érdeke, mint a mienk, és miért a láthatatlanra figyeljünk a látható, birtokolható helyett. Aki önmagát nagyra tartja, könnyen kísértésbe esne, hogy kijavítsa ezeket az ostobaságokat, és saját tanítását mondja.

     Isten igaz küldötte tudja, hogy ő csak tükör, melynek feladata megmutatni Istent, és hangszóró, melyből Isten szava szól. Az ő dolga csak annyi, hogy a tükör minél tisztább legyen, és minél érthetőbben szóljon általa Isten üzenete.  

Évközi 4. vasárnap:

              (Jer 1,4-19 – 1Kor 12,31-13,13 –Lk 4,21-30.)

„Szeretet nélkül semmi vagyok!”

     A „semmi” elvont fogalom. Maga a hiány! Szent Pál Szeretet himnuszában egyértelműen kijelenti, hogy ha nincs bennem szeretet, akkor semmi vagyok! – Nem igen kicsi, vagy kevésbé értékes, hanem semmi. Ugyanez vonatkozik tetteimre is: a szeretett nélküli cselekedet nem közömbös, nem csak értéktelen, hanem, mintha meg se történt volna. Olyan ez, mint amikor a matematikában nullával beszorzunk egy számot – lehet az akár milyen nagy – az eredmény nulla!

     Ez azért van, mert ahol hiányzik a szeretet, ott nincs jelen az Isten, és ahol Ő nincs jelen, az nem hordja magában az örökkévalóságot.

     A szeretet nélküli hit, tudás, hatalom, de még az adakozás is legfeljebb „elégeti testemet”, de elmúlik az anyagi világgal.

     Amikor mindenhonnan azt halljuk, hogy mitől leszünk sikeresebbek, szebbek, okosabbak, gazdagabbak, egészségesebbek… olvassuk el gyakran Szent Pál szavait!

     A szeretet a legkisebb, legegyszerűbb tettet is örök érvényűvé tesz. – A többi: semmi!

Évközi 3. vasárnap:

(Neh 8,2-10–1Kor 12,12-30–Lk 1,1-4;4,14-21.)

„Eljöttem örömhírt hirdetni”

     „Az Úr Lelke van rajtam, Aki elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek és szabadulást a foglyoknak”

     Jézus a názáreti zsinagógában bejelenti, hogy beteljesedett a prófétai jövendölés. Ő az Úr Felkentje, aki azért jött, hogy örömhírt vigyen minden csüggedőnek, és elhozza az istengyermeki szabadságot.

     A már a földön elkezdődő Isten Országának tehát elengedhetetlen ismertető jegye az öröm és a szabadság. Ha ez a kettő hiányzik belőlünk, nem tudjuk megjeleníteni és hitelesen hirdetni, hogy velünk az Isten! Ha nincs bennünk bizalom, remény, ha teli vagyunk aggodalommal és félelemmel, ki fog hinni nekünk? Ki fog követni bennünket?

     Fogadjuk be tehát Jézus örömhírét, és igyekezünk ezt a jó hírt átadni minél több embernek!